A fürdőkultúra fejlesztéséért Vas megyében, rajz és irodalmi pályázat záróünnepsége, Víz világnapi rendezvény 2015
2015.03.23 13:00
2015. március 23. Víz Világnapi rendezvény:
Immár harmadik éve, A Vas Megye Népegészségügyéért Alapítvány támogatásával valósult meg „A fürdőkultúra fejlesztéséért Vas Megyében” címmel, ez az iskolai egészségfejlesztési modell projekt. A program a Vas megyei általános iskolákban fut nagy sikerrel, melynek záróeseményeként, a fürdőkultúra tükrében rajz és irodalmi pályázat díjazottjainak jutalmazásával és egy nívós Víz Világnapi rendezvénnyel koronáztuk meg Alapítványunk közreműködésével és támogatásával.
A pályázati kiírásban a VMK NSZSZ kérte, hogy rajzolják le vagy fogalmazzák meg írásban gondolataikat, véleményeiket, ötleteiket arról, mit tudnak tenni a fürdőkben, uszodákban, strandokon annak érdekében, hogy ne veszélyeztessék se a saját egészségüket, se másokét.
Rajzolhattak, írhattak
-
a követendő tisztálkodási szokásokról,
-
a helyes uszodai viselkedésről,
-
a fürdők vízének tisztaságát, minőségét megőrző szabályokról.
Jótanácsaikat saját élményű rajz vagy figyelemfelhívó plakát formájában is elkészíthették, élményeiket mesében, versben, elbeszélésben vagy egy baráti levélben is elmondhatták.
A projekt célja, hogy a gyermekek fürdőhigiénés, személyi higiénés ismereteit egyrészt megalapozzuk, illetve bővítsük. Motiváljuk a fiatalokat, hogy a megszerzett ismeretek birtokában tudatosabban vegyék igénybe a közfürdőket, élményfürdőket. A gyermekeken keresztül szüleik is elérhetőek, ezáltal a felnőttek fürdőhigiénés ismereteinek bővítésére is lehetőség nyílik. Mindez hozzájárul az általános egészségkultúra fejlesztéséhez, ismeretek bővítéséhez és a fürdők biztonságos használatához. A projekt része egy információs kiadvány, amelyben összefoglalásra kerülnek a témával kapcsolatos egészségvédelmi ismeretek. Ezen kiadványokat a projektben résztvevő diákok kapják meg (a kiadvány letölthető dokumentumok között megtalálható)
Az iskolai egészségfejlesztő tanórák keretében elhangzó „egészséges fürdőzés nyomában” előadás anyaga a letölthető dokumentumok között megtalálható.
A szakmai zsűri döntése alapján a rajzpályázaton díjazást elért tanulók neve:
-
helyezett: Kassai Lili 5.B osztályos tanuló Paragvári Utcai Általános Iskola, Szombathely
-
helyezett : Vincze Anikó 5. Z osztályos Tanuló Paragvári Utcai Általános Iskola, Szombathely
-
helyezett: Rozmán Anna 5. B osztályos tanuló Gotthárd Jenő Általános Iskola, Szombathely
Különdíj:
Tóth Anna 5. B osztályos tanuló NYME Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium, Szombathely.
Társasjáték a fürdőkultúra fejlesztéséért: Kalocsai Zoltán, Katona Márk, Németh Janka Blanka, Csidei Virág, Vámos Márk Nyitra utcai Általános Iskola, Szombathely
Terpasztal : Bényei Dominik Nyitra utcai Általános Iskola, Szombathely
A szakmai zsűri döntése alapján a irodalmi pályázaton díjazást elért tanulók neve:
-
helyezett: Kiss Boglárka: A tanárnő tanácsai című vers 5. B osztályos tanuló
NYME Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium, Szombathely.
-
helyezett: Vizkeleti Milán: Vízi Világ című mese. 5. A osztályos tanuló
Szent László Katolikus Általános Iskola, Sárvár
III. helyezett: Böröndi Barbara : Életünk a víz című vers Gárdonyi Géza Általános Iskola, 5. a osztályos tanuló, Sárvár
Különdíj: Pápai Alexandra: Egy mese a kis vízcseppről, aki világot akar látni
Szent Benedek Katolikus Általános Iskola, Celldömölk 5. osztályos tanulója
Folly Júlia: Gomba Zsombor házassága
Szent László Katolikus Általános Iskola, Sárvár 5. a osztályos tanuló
Plakát Pályázat: Fürdő és szauna kultúra : első helyezett: Szakáli Bianka 10. B osztályos tanuló
Vörösmarty Gimnázium Szentgotthárd.
Iskolák közötti verseny eredményeként osztálybelépőt nyer:
Szent László Katolikus Általános Iskola, Sárvár 5. a osztály
NYME Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium, 5. B osztálya
Oladi Általános Iskola, Középiskola és Szakiskola Nyitra Utcai Általános Iskolája 5. osztálya
Bercsényi Miklós Általános Iskola 5. A osztálya
Szakmai zsűri tagjai : Kövesné Molnár Ilona magyar nyelv és irodalom szaktanácsadó
Horváth Zoltán fürdővezető és festőművész
Kopácsi Zsuzsanna fürdővezető
Szabóné Vincze Klára Népegészségügyi Felügyelő
A rendezvényt támogató Vas megyei fürdők:
a Vasivíz Zrt. Fedett Uszoda és Termálfürdő,
a Bükfürdő Gyógy- és Élménycentrum, a Sárvári Gyógy- és
Wellnessfürdő, a Vulkán Gyógy- és Élményfürdő, Celldömölk
St Gotthard Spa & Wellness fürdő Szentgotthárd