Vasi vándorbölcső átadása a Szombathelyimami közreműködésében
A korábbi évekhez hasonlóan, a 2016-os évben is útjára indítottuk vasi vándorbölcsőnket Szombathelyimami-val közösen. A már-már hagyománnyá váló kezdeményezésnek a Szombathelyi Pelikán park, 2016.05.08 –án adott otthont. Az esemény fővédnöke Dr. Stánitz Éva megyei tisztifőorvos volt, kinek nyitóbeszédét követően, Pohánka Edit a Vas Megye Népegészségügyéért Alapítvány titkára, valamint Vizaverné Horváth Zsófiaa Szombathelyimami képviselője közösen köszöntötték a jelentkező kismamákat, kispapákat, valamint az esemény résztvevőit. Felszólalt továbbá Babos-Szőllősy Gabriella, a 2015. évi sorsolás szerencsés nyertese, aki megoszthatta a vándorbölcső használatához fűződő élményeit, tapasztalatait a jelenlévőkkel. Ezt követően került sor a vándorbölcső ünnepélyes kisorsolására, átadására. A győztes pályázó anyuka, Peresznyákné Zsoldos Csilla lett, aki Szombathelyről jelentkezett a felhívásra, kislányuk, Peresznyák Rebeka számára szerette volna megnyerni a bölcsőt egy éves használatra. Gratulálunk, és sok boldogságot kívánunk az egész családnak!
Természetesen a többi pályázó anyuka sem maradt díjazatlan, jelképes ajándékot vehetett át tőlünk. Az esemény záróakkordjaként, az előkészített virágágyasba közös virágültetés következett, mely során a résztvevőkkel közösen ültettük el a gyermekeink, unokáink nevével ellátott virágokat.
Szép, kedves és kerek program volt, amit a visszajelzések is
alátámasztanak. Jövőre, újra, ugyanitt, egy új bölcsőlakó apróság részére
sorsoljuk ki Vándorbölcsőnket!